Mindig is csábító volt számomra az önkéntesség világa. Aztán egyre több ember került a környezetembe, akiknek valahogy ez sokkal jobban ment és én mindig úgy éreztem, valami hiányzik: a kezdő löket, amivel az első lépést meg tudom tenni. Nem vagyok teljesen tapasztalatlan, jártam már krónikus betegeknek szervezett élményterápiás táborban, voltam kórházakban mesét olvasni, segítettem kislányoknak kódolást tanulni és minden ilyen kezdeményezés előtt nagyon aggódtam, hogy mennyire lesz megterhelő beteg gyerekeket látni, de ott a szeretet, az öröm és a mosoly mindent felülírt. De még nem találtam meg azt a szervezetet, aminek a munkája iránt hosszabb elköteleződést éreztem volna. Az Amigos csapatát régóta figyelemmel kísértem és mindig arra gondoltam milyen nagy kár, hogy már nem vagyok egyetemista.

Ezért vagyok nagyon hálás és büszke, hogy Sári és az Amigok láttak bennem fantáziát és úgy gondolták lehetnék én az egyik azok közül az emberek közül, akik hitelesen mondhatják el vélmenyüket az önkéntességről és segíthetnek abban, hogy minél több mindenkihez juthasson el az üzenetünk, hogy segíteni jó. Talán ez az, amire valahol már régóta vágytam, hogy valaki azt mondja, hogy az én hangom is elég, sőt fontos lehet abban, hogy egyre több ember jöjjön rá, hogy azzal, hogy segítünk nekünk is jobbá válnak a napjaink. Mert nincs nagyobb öröm, mint egy mosoly, ölelés, egy életreszóló emlék, ami lehet nekünk csak egy pillanat, de a másik félnek, akár az egész életét megváltoztatja.

Ezért kitörő örömmel vállaltam, hogy minden ismerősömmel megismertetem az Amigos Alapítványt és munkájukat, és segítem őket, amivel csak tudom! You do good, you feel good! Együtt pedig még jobb! 😉